Édesítsd meg a mindennapokat cukor nélkül!
Szeretnél megszabadulni a cukortól, de az édes ízélménytől nem? Megmutatjuk, mi mindennel édesítheted meg a mindennapokat!

A finomított cukor, vagyis hétköznapiasan szólva a kristálycukor nem éppen a legideálisabb az emberi szervezet számára, hiszen a napi ajánlott beviteli mennyiséget már az elfogyasztott gyümölcsökből is fedezhetjük. Az ezen felül bevitt “hozzáadott cukor” viszont már többletként jelentkezik, ezért rövid és hosszú távon a testünk különféle tünetekkel jelez nekünk. Ilyen például az inzulinszint hirtelen változása, az inzulinrezisztencia kialakulása, a diabétesz vagy az elhízás. 

A káros hatások között szerepel továbbá az is, hogy a finomított cukor stresszt és megvonási tüneteket is okozhat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy szerepet játszhat a fogak szuvasodásában is.

Nem csoda tehát, ha szeretnénk megszabadulni a finomított cukortól és annak egészségtelen hatásaitól. De hogyan hagyhatjuk el a cukrot a mindennapi étkezéseink során?

Eritrit – a legnépszerűbb alternatíva

Nem is hinnénk, hány élelmiszerben található hozzáadott cukor, ráadásul némelyik ételünket még mi magunk is megcukrozzuk valamilyen módon. 

De nézzük most meg az egyik legnépszerűbb cukorhelyettesítő alternatívát, az eritritet.

Az eritrit tulajdonképpen egy, a cukoralkoholok osztályába tartozó vegyület, melynek íze hasonlít a cukorhoz. Azonban édesebb, ízleléskor pedig hűvös, hideg érzetet kelt a szájban. 

Az eritrit egyik nagy előnye, hogy az emésztőrendszer korai szakaszában felszívódik, így kalória mentesnek tekinthető.

Emellett nincs hatással a koleszterinre, az inzulin- és a vércukorszint változásaira, hiszen a glikémiás indexe 0. Ennek köszönhetően az eritrit tökéletes alternatíva lehet cukorbetegek és anyagcsere-problémákkal küszködők számára is.

Xilit – avagy nyírfacukor, mint cukorpótló

A xilit nevét egy régebben használt eljárás okán kapta: amíg korábban a xilitet nyírfarostból állították elő, addig ma már leggyakrabban kukoricarostból vagy mandulahéjból állítják elő.

Ez a természetes cukorhelyettesítő ráadásul még zöldségekben és gyümölcsökben is megtalálható, valamint a saját szervezetünk is képes az előállítására. 

Számos egészséges tulajdonsága között szerepel az alacsony glikémiás index, ami lassú felszívódású szénhidrátként bármilyen diétához remekül illeszkedik. Jó hatással van az emésztésre, a vércukorszint rendben tartására és akár a szervezet méregtelenítésében is hasznát vehetjük.

Nádcukor – a trópusok édesítője

A nádcukor voltaképpen ugyanúgy tartalmaz szacharózt, mint a cukorrépából készített kristálycukor, viszont tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket is. 

Azonban mégis drágább a cukornál, hiszen a cukornád szállítási költsége miatt sokkal több erőfeszítést igényel, mint a hazánkban megtermő cukorrépa feldolgozása.

Stevia – a csodaszer?

A steviát a krizantém növény egyik típusának leveléből vonják ki, így természetes növényi cukorpótlóként vált ismertté. Intenzív édes íze miatt remek alternatíva a fehér répacukor pótlására. 

Jó hatásai között tarthatjuk számon, hogy a glikémiás indexe és a kalóriája is 0, így cukorbetegek és fogyókúrázók számára is hatalmas segítséget nyújt a mindennapokban. 

Emellett csökkenti a magas vérnyomást, antibakteriális és gombaölő hatása is közismert. Segít a megfelelő bélműködésben, valamint az emésztés serkentésében és a bőrbetegségek megelőzésében is igen hasznos!

Agavé és datolyaszirup – a kelet kincsei

Az agavé a trópusok és a szubtrópusok növénye, melyből intenzív édes, sűrű állagú cukorszirup vonható ki. Éppen ezért kisebb mennyiség is elegendő ahhoz, hogy megédesítsük ételeinket. 

Fogyasztása során nincs hatással a koleszterinszint emelkedésére, ráadásul különféle ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz, ami miatt egészséges alternatívaként gondolhatunk rá. 

A datolyaszirup szintén a trópusi területekről származik, az ott honos datolyapálmából nyerik ki. A datolya mellett szól, hogy az agavénál is több nyomelemet és ásványi anyagot tudhat magáénak, ráadásul gazdag B-vitamin forrás. Ennek köszönhetően a vastagbélgyulladás és a baktériumfertőzések megelőzésében és javításában is jó szolgálatot tehet számunkra.

Bármelyik szirupról is legyen szó bátran használhatjuk kávé, zabkása vagy sütemények és krémek édesítésére is!

Megosztás

további Cikkeink